Mit rejt a csővári vadfeldolgozó?

Kora tavaszi reggel van, amikor Acsára készülök, hogy egy környékbeli gazdákkal való beszélgetésen vegyek részt. Szerintem jól olajozza a dolgainkat, ha kerül valami kis harapnivaló az asztalra. Nem beszélve arról, hogy szuper érzés, ha az ember begyűjthet egy-két elismerő biccentést vagy akár csak egy önfeledt, elteltségtől szuszogós elkapott pillanatot.


Van egy fülesem (és egy kis csókom), hogy bejussak a csővári vadfeldolgozóba. Se tábla, se más nem igazít útba, de nehezen adom fel.

Megvan! Nagy naivan azt keresgélem, hogy hol van egy mintabolt vagy egy ártábla, de hamar rá kell jönnöm, itt ilyen nem lesz. Vaskapun be, közben hamis kutyák után fürkészek, de semmi.. benyitok egy fehér ajtón.
A hölgy furcsán méreget és jöttömet tudakolja. Amint kiderül, hogy Acsára vinnék húst, azonnal meglágyul, mert Ő maga is odavalósi. Már- már nyájasan csevegünk, amikor megjelenik a tulajdonos és igyekszem udvariassági formulákkal leszerelni, de látom, hogy nem sokra megyek ezzel, csak a szája sarkából nevet rajtam, én itt csak „gyüttment” vagyok.

Próbálok a hiúságára hatni és azt kérem Tőle, tegye meg, hogy végig vezet a rendszeren. Itt még a hangszíne is megváltozik és szinte dorombolva tessékel előre, hogy megmutassa az Ő kis birodalmát.
Védőköpeny és lábzsák kerül rám és csak ámulok-bámulok azon az imponáló elővigyázatosságon, ami a vadfeldolgozót veszi körül.
Profi és patyolat tiszta felszerelések mindenhol, hűtőaggregátok zaja és dermesztő hideg vesz körül, és közben zakatol az agyam, mennyi pénzbe kerülhet egy ilyen létesítmény?!

Sokat lehet tanulni egy ilyen tárlat vezetés alatt: mintavételek, labor vizsgálatok, veszélyes hulladékként megsemmisített bundák és bőrök (mert nincs már tímár, aki kikészítse), vadász sztorik és sok minden más…

Ma vaddisznót dolgoznak fel, jól szervezett szűkkörű de akkurátus munkával, egy nyúzó, egy mészáros és pár középkorú hölgy rutinos mozdulatokkal csontoz, osztályoz és csomagol.

Megköszönöm a kedves körbevezetést, szerintem vendéglátóm részéről a napi jó cselekedet letudva, elköszönünk.
Én visszamegyek a csomagoló részleghez és kacsintós cinkos kérdésemre, hogy akadna – e egy pár kiló szarvasborjú lábszár, a boldogító igent kapom.
Számla, fizetés és vissza a kitaposott acsai útra, mert 3 óra múlva itt lesznek a vendégek.

És hogy mi kerül az asztalra?

Nagy kockákra vágva, előforrázva és egy Bock Portugeiser meg némi gyökérzöldség társaságában kakukkfűvel és borókával megpárolva fényes mázas egytálétel kerekedett belőle. A rövid lében párolt ragu állítom, hogy gazdagabb mártást ad, mint a legpazarlóbb jus.
A köret csak az utolsó pillanatban készül el, lágy puliszka kevés ajándékba kapott kecsketúróval lazítva.
Tetején a Csáky féle tökmagolaj csorog végig.

Na ilyennek képzelnénk a falusi létet és talán ilyen is!

Vili chef